A Heltai Ház

Casa Heltai din Cluj-Napoca, o clădire istorică cu fațadă albă, situată pe o stradă pietonală.

A Heltai Ház a strada Matei Corvin utca nr. 4. szám alatt van, az Eppel család építtette, majd a Haller család tulajdonába került. Ez az épület adott helyet az első Kolozsvár nyomdának, amelyet Heltai Gáspár szász pap hozott létre.

1557-ben ebben a házban született Bocskay István Transilvania fejedelme. A bal falon, rögtön a kapun történő belépés után néhány emléklap található, amelyek az előbb említett eseményről emlékeznek, az épület egyik termében pedig a fejedelem 1606-ban kifaragott címere van, ez pedig körül van véve Transilvania és Ungaria címre által. A későbbiekben, az 1870-1890-as évek között a ház a Teleki, Bethlen grófok tulajdonába került, napjainkban pedig a Sapientia Egyetem rektorátusának ad székhelyet.

Matei Corvin [Hunyadi Mátyás] háza

Matei Corvin [Hunyadi Mátyás] háza, amely a strada Matei Corvin utca 6. szám alatt található, az egyedüli épület a XV. századból, amely eredeti külalakjában található meg. Ez egy gótikus épület, amely három ház összeolvasztásából épült meg, a meghatározó építészeti elem a csúcsíves kapu, amely beleilleszkedik ebbe a stílusba. A hagyománynak megfelelően ebben a házban született Ungaria királya, Mátyás, Iancu de Hunedoara legkisebb fia. Matei Corvin [Hunyadi Mátyás] egy rendeletet adott ki, amelyben ezt a házat felmenti az állam fele beadandó adók alól, és ezt a rendeletet minden utána következő magyarországi király betartotta. A XVIII. században a ház belekerült a város örökségébe és börtönnek vagy katonai kórháznak lett használva.

A Kolozsvár tett látogatásai által I. Ferenc király adományt ad, amelyből egy emléktábla készül el, amely megemlíti azt a tényt, hogy ezen a helyen született Mátyás, az Igazságos. A XX. század kezdetével Erdélyi Kárpát Egyesület örökségébe kerül – ez az egyike a legelső olyan társaságnak, amelynek tevékenységi köre az idegenforgalom, a balneológia és a néprajz.  A második világháború után a ház diákkollégiummá alakult át, majd később az épület visszakerült az Művészeti és Design Egyetem, Kolozsvár. 1996-ban egy Matei Corvin-nak [Hunyadi Mátyás] szentelt román és angol nyelvű emléktábla lett kihelyezve az épületre.

A Câmpia Turzii-i Kálvinista-Református Templom

Biserica Reformat-Calvina Campia Turzii, o cladire alba cu acoperis rosu si turn, inconjurata de un gard de piatra si spatii verzi.

Câmpia Turzii-i megyei jogú város központjában, a str. Mihai Viteazul u. nr. 1. szám alatt található a Kálvinista-Református Templom. Ez egy erődítmény templom, első írásos emlékek 1680-ból vannak. Ez az év jelenik meg egy, a templom belsejében található márványlapon és a harang tornyán. 

A körbevevő fal vastagsága 60 cm, kerülete 75 m. A falat támfalak tartják, és megfigyelési és esetekben (támadáskor) visszavágási rések vannak rajta – ez mind a középkor jellegzetessége. A bemeneti kapura 1702-be Serédi Sophia grófné címerét vésték be – pénzügyileg segítette ezen kapu felemelését.

A Turda-i [Torda] Zsinagóga

Sinagoga Turda, o cladire cu fatada simpla de culoare deschisa, avand trei ferestre arcuite si detalii decorative in partea superioara.

Turda [Torda] városban, a két világháború között, egy jelentős zsidó közösség élt. Ott, ahol ez a közösség egy imádkozásra alkalmas házat talált fel is emelt egy zsinagógát 1921 és 1926 között.

A Mihai Eminescu utca, nr. 1. szám alatt található zsinagóga eklektikus stílusban épült, mór elemekkel, a déli és az északi homlokzatán két oroszlán féldomborművet találunk – az oroszlán Judás magjainak szimbóluma. 

,,Sfinții Mihail şi Gavril” Ortodox Templom Turda

Biserica Ortodoxa Sfintii Mihail si Gavril Turda, o cladire impunatoare cu turnuri albe si cupole, situata intr-un parc verde si ingrijit.

Turda város központjában, az Andrei Şaguna utca, 2. szám alatt, a Biserica Română Unită cu Roma, 1926 és 1935 között neobizánci stílusban felépíti a nagyszabású ortodox templomot.

A templomot Ioan Traianescu építész tervei alapján építik meg. A festményeket és az ikonokat 1938-ban fejezték be és a korszak két fontos festője készítette – Paul Molda és Gheorghe Belizarie. Az eredeti tervben meg lehetett találni Carol II királyt megjelenítő festményt is, aki tábornoki – hegyivadász – egyenruhában van T Mihai Viteazul Rendbeli köpennyel.

Egy eredeti elem a haranglábos torony, oltean henger formában – Mihai Viteazul uralkodó tiszteletére. A templom belseje, moldvai stílusú boltozat alátámasztásos, amely a központi torony 5,40 méteres átmérőjének kivitelezését segítette elő.

Turda-i „Turda Nouă”-i Kálvinista-Református templom

Biserica Reformat-Calvina Turda Noua, o cladire simpla de culoare alba cu un turn inalt, inconjurata de copaci si vegetatie densa.

A Turda-i „Turda Nouă”-i Kálvinista templom a Piaţa Basarabia téren van és a XV. században épült korai gótikus stílusban, a jelenlegi alakja a 1504-ből származik.

Ez az az évszám, amit gótikus írásjelekkel észre lehet venni a déli támfalon levő feliraton. Terem típusú templom, a nyugati részén egy harangtorony van. A XV. században készült a védelmi fala, amely abban az időben 6 félkör és egy négyzet alakú bástyával volt ellátva. Napjainkban csak egy félkör alakú bástya van, amelybe bele van vésve 1870 és a négyzet alakú bástya.

Torda „Régi Torda” Kálvinista-Református templom

Turda Reformed-Calvinist Church

A „Régi Torda” Kálvinista templom Torda városa központjában található a strada Haşdeu utca, nr. 1. szám alatt és gótikus stílusban épült egy régebbi templom helyén.

1564-ig a templom a római-katolikus egyházé volt. A templom beltere a XVII. században tönkrement, majd felújították. Az órástorony, amelynek magassága 60 méter, az 1904-1906-os időszakban volt megépítve. A nyugati homlokzat, a XV. századi gótikus stílus elemeit ábrázolja, az északi homlokzatnak öt támfala van.

,,Sfânta Maria” Római-Katolikus Templom, Turda

Biserica Romano-Catolica Sfanta Maria Turda, o cladire inalta de culoare deschisa, cu o fatada simpla si elemente arhitecturale clasice.

A ,,Sfânta Maria” római-katolikus templom, amely a Piaţa Rebublicii téren van a XV. század végén lett elkészítve egy régebbi templom helyén.

Az épület gótikus stílusban készült, a déli oldalon levő támfalakon néhány felirat látható gótikus betűkkel, azaz: az 1478, 1498 és 1504 évek.

A templom parókia házában megtalálhatunk a XV. századi régi templom két zárókövét, amelybe bele van faragva: ,,Cheile Sf. Petru 1472”. 1568-ban itt lett elfogadva először Európában a vallásszabadság és itt hirdették ki a Unitárius Egyház létrejöttét.

The Holy Trinity wooden Church of Agârbiciu

Biserica Sfanta Treime din Agarbiciu, o biserica traditionala din lemn cu acoperis inalt, situata intr-o zona verde si linistita, inconjurata de copaci

The Holy Trinity wooden church in Căpuș Commune, Agârbiciu village is one of the wooden architectural monuments of national interest, the painting being dated 1801. The most important object of worship in the patrimony of the church is a triptych from 1555.

A Mănăstireni-i Kálvinista-Református templom

Biserica Reformat-Calvina Manastireni, o cladire alba cu acoperis din sindrila si un turn inalt, situata intr-o zona linistita si verde.

A Mănăstireni-i kálvinista templomot a XIII. században építették, ez terem típusú és román stílusú. A bútorzata, szószéke és kazettált mennyezete a XVIII. és XIX. századokból való.

A nyugati torony déli homlokzatán egy napóra van és két római kori dombormű: Szent György, amikor legyőzi a sárkányt, és Melusina – a szűz, aki két kígyót szoptat – mindkét ábrázolás egyedi Transilvania-ban. Ezen szobrok talapzatán két római temetkezési oroszlán van. Az északi oldalon egy egyszerű román stílusú rózsa van, Szent Katalin kereke alakban.