A Görög-Katolikus „Bob” templom

Biserica Greco-Catolică „Bob”

A Bob utcai templom a strada Episcop Ioan Bob utcán helyezkedik el. Ez az első román templom, amely Kolozsvár belterében épült. Mivel a román népességnek nem volt joga a városban lakni, vagy építkezni, ezt az épületet először „élelmiszer bolt”-nak nevezték el. A XIX. század elején, Iosif Leder felügyelete alatt megépítettek egy barokk stílusú templomot, amely hasonlított A Dombon levő Ortodox Szent Háromság Templom.

Ez a templom Ioan Bob püspök kezdeményezésére és pénzügyi segítsége által lett megépítve, a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével. 1948-ban ez a Román Ortodox Egyház örökségébe került, majd 1990 után visszakerült A Rómával Egyesült Egyház.

A Szent Péter és Pál Apostolok Római Katolikus templom

Biserica Romano-Catolica Sfintii Apostoli Petru si Pavel din Cluj-Napoca, o cladire impunatoare cu turn inalt, situata intr-o zona urbana moderna

A Mărăşti negyedben, a Bulevardul 21 Decembrie 1989 sugárúton nr. 85. szám alatt, azon a helyen ahol a középkorban Szent Péter szobra állt található a Szent Péter és Pál Apostolok templom. A jelenlegi templomot egy XV. századi istentiszteleti hely alapjaira építették.

A projektet Anton Karerbauer műépítés készítette el, az eredmény egy neogótikus stílusú épület lett. A templomot az 1848-1850-es évek közt készítették el, a templom elétti portál a Szent Mihály templomból lett elhozva 1957-1960 közt, amikor ez a templom tatarozva lett. A templom háta mögött található a Védelmező Szűz Mária szobra, amelyet Anton Schuchbauer szobrász készített el.

A Neológ zsinagóga

Sinagoga Neologa Cluj-Napoca, o cladire alba cu elemente arhitecturale orientale, patru turnuri si o stea a lui David pe fatada centrala.

A Neológ zsinagóga, amely a Horea utcában van, egy XIX. század vége felé, 1886 és 1887 között épült emlékmű, amelynek elemeire, homlokzatára és négy tornyára a mór stílus a jellemző.

A két világháború között és a második világháború ideje alatt a templom megrongálódott, de a második világháború után felújították, majd a templomba két emléktáblát helyeztek el. Napjainkban a ,,Templul deportaţilor” megnevezéssel is ismeretes.

„Sfânta Treime din Deal” Ortodox Templom

iserica Ortodoxa Sfanta Treime din Deal Cluj-Napoca, o cladire alba cu turla mica, incadrata de copaci, avand o icoana pictata pe fatada.

Az ortodox hitfelekezet első temploma a Biserica Ortodoxă Sfânta Treime din Deal, napjainkban ez a Bisericii Ortodoxe utcában van.

A templom 1795 és 1796 között épült néhány Braşov-i román kereskedő támogatása által és 1919-1932 között a Vadului, Feleacului şi Clujului ortodox püspökség katedrálisa volt.

A Reformárus templom

Biserica Reformata Cluj Napoca, o cladire impunatoare de culoare galbena, cu doua turnuri simetrice, situata intr-o zona cu vegetatie

A 21 Decembrie 1989 sugárúton levő Református templom Georg Winkler műépítész remekműve. 1821-1859-ben lett megépítve neoklasszikus stílusban. Kiemelkedő a homlokzat, amely oszlopfői összetettek, a pillérek, portálok és ablakok félkör és derékszög nyitásúak.

A Görög-Katolikus „Színeváltozás” Katedrális

Catedrala Schimbarea la Fata Cluj Napoca, o cladire baroca de culoare galbena cu turla inalta, situata intr-o zona centrala a orasului

Kolozsvár városában, a Bulevardul Eroilor sugárúton a ferences-minorita rend elhatározza, hogy egy templomot építtet, amely napjainkban a Catedrala Greco-Catolică. Az 1779-es évben, Maria Terezia királynő segítségével a ferences rend felfogadja Johan Eberhardt Blaumann műépítészt, aki újraépíti barokk stílusban a templomot. Egy terem alakú templom jön létre, sokszögű oltárral, amelynek homlokzata függőleges, dupla oszlopok által lett megerősítve. A templom belsejében késői barokk stílusú elemeket találunk.

A templom visszakerül a Biserica Română Unită cu Roma-hoz, napjainkban pedig a Catedrala Episcopiei de Cluj-Gherla.

Az Evangélikus templom

Biserica Evanghelică-Lutherană Parohia Cluj

Az 1816-1829 évek közt, Georg Winkler műépítész megépít egy olyan épületet, amely összehangolja a neoklasszikus és a barokk stílus elemeit. A templom a Bulevardul 21 Decembrie 1989 sugárúton van, dél és északi irányítottságú, a fő homlokzata szélessége 18 méter. Az épület hajó alakú, hossza hozzávetőleg 30 méter. A tornyának négyzet alapja van, és magassága hozzávetőleg 40 méter. Az oszlopok alapjai magasítottak és ion oszlopfőkkel van ellátva.

Órarend: Hétfő-Péntek: 10:00-14.00

Az Unitárius Katedrális

Imaginea prezinta Catedrala Unitariana din Cluj-Napoca, o cladire cu turn alb si acoperis traditional, situata pe marginea unei strazi centrale animate

1716-ban a Sfântul Mihail templom el lett véve az unitárius felekezettől és vissza lett adva a római katolikus felekezetnek, akik addig majd 70 évig magánházakban tudtak csak misézni.

Az 1791-1796 évek közt Anton Turk Viena-i műépítész elfogadja egy késői barokk stílusú emlékmű épület megépítését, amelynek klasszicista és rokokó elemei is vannak. A katedrális a Bulevardul 21 Decembrie 1989 sugárúton van, hajó alakú, belső hossza hozzávetőleg 40 méter.

A Piarista Templom

Imaginea prezinta Biserica Piaristilor Cluj, o cladire baroca cu fatada portocalie, doua turnuri simetrice si elemente decorative clasice

Az 1700-as évek a katolikus ellenreform évei Európában. Az Imperiul Habsurgic-ban, amelybe Transilvania is beletartozott jogilag a domináns templomi építészeti stílusa barokk lesz. Transilvania-ban az első barokk stílusban megépített építményegy műemlék templom, amely hűen tartotta a kor stílusát, és 1718-1724-ban a jezsuiták emelték fel. Ez napjainkban Kolozsvár található a strada Universităţii utcában.

A templom a Sf. Treime-nek van szentelve, az épület homlokzata komor, amelyet két torony ural. A belseje egy hajóba strukturált, amelyből több kápolna válik ki. Az oltár felett fémmel bevonva van Sf. Maria szentképe. 1773-ban XIV. Clement pápa feloszlatja a jezsuita rendet, Maria Terezia királynő meg átadja a piarista rendnek.

A Kálvinista Püspöki Katedrális

Imaginea prezinta Biserica Calvina din Cluj, o cladire impunatoare din piatra, cu ferestre gotice inalte, alaturi de o statuie ecvestra in prim-plan.

1486-ban, a strada Lupilor utcán, napjainkban M. Kogălniceanu, a szabók bástyája mellett a városatyák egy telket ajánl a ferences-minorita rendnek Matei Corvin kérésére. Ő pénzügyileg segíti egy kolostor felépítését és odaküld egy elismert műépítész szerzetest, aki a gótikus stílus specialistája, hogy felügyelje a munkálatokat. A templom, amelynek védőszentje Fecioara Maria és a mellette levő épületek 1516-ban lettek megépítve. A reform átfogja Kolozsvár, a katolikus szerzeteseket és papokat elűzik a városból, 1580-ig az intézmény üres marad, majd a jezsuita rend átveszi. 

Az 1603-as évvel kezdve, a katolikus épületek többsége, főleg a jezsuitáké, le lesz rombolva az unitáriánusok által. 1638-ban, Gheorghe Rakoczi elhatározza, hogy újraépíti a templomot az eredeti tervrajz szerint, ennek érdekében a Marea Baltică régióból szakembereket hozat, akik a csúcsíves boltozatok mesterei. A templom egy gótikus, terem típusú, amelynek csillag alakú gótikus csúcsíves boltozatrendszere van.

A katedrális egyik legfontosabb művészeti darabja a szószék, amely a XVII: századból való. Transilvania utolsó két fejedelme Mihail Apafi I és Mihail Apafi II  feleségeikkel együtt ebben a templomnak a belsejébe vannak eltemetve.